|
2004.
JANUÁR 30
Szlazsánszky Ferenc
Párhuzamos életutak: Mécs Imre és Bencsik András
Utazás
szekrényországban
Rágalmazás
miatt tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság a múlt héten
Bencsik Andrást, a szélsőjobboldali Demokrata című hetilap főszerkesztőjét.
Az újság 2001-ben két cikkében azt írta Mécs Imre szabaddemokrata
képviselőről, hogy 1956 után az ő vallomása miatt ítéltek halálra négy
embert, az állítást azonban nem tudták bizonyítani. Bár Bencsik nem jogerős
ítélete nagy port kavart a közéletben, alábbi cikkünkben mégsem ezzel
foglalkozunk, hanem a történet két főszereplője, az 56-os hős Mécs Imre és
a rendszerváltáskor nem mindennapi metamorfózison átesett Bencsik András
pályafutását vázoljuk fel.
Mécs
Imre 1933-ban született. Érettségi után villanyszerelő szakmunkás lett,
majd felvették a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára.
Bencsik András 1951-ben született. A Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolát
és a Magyar Újságírók Szövetsége Tördelő- és Képszerkesztői Akadémiáját
végezte el.
Mécs
Imre aktívan részt vett az 1956-os forradalomban. 1957 márciusában
letartóztatták. 1958 áprilisában államellenes szervezkedés vezetésének
vádjával halálra ítélték. Kilenc hónapot töltött siralomházban. 1959 elején
Kodály Zoltán közbenjárására büntetését életfogytiglani börtönre enyhítették,
1963 tavaszán több ezer társával közkegyelemben részesült.
Mécs rendőri felügyelet alá került, tíz évig minden politikai jogától
megfosztották.
Nehezen kapott állást, hat évig nem kapott autóvezetői jogosítványt,
évtizedekig nem kapott útlevelet, még osztályvezetői beosztást sem
tölthetett be. Bár annak idején összes egyetemi vizsgáját letette és
abszolvált, az államvizsga letételét tíz éven keresztül nem engedték meg
neki.
1974-ben a XIII. kerületi pártbizottság feljelentésére leváltották, majd
eltávolították munkahelyéről. A titkosrendőrség mindenütt figyelte,
levelezését, telefonjait ellenőrizték.
Bencsik András 1975 és 1980 között a Somogyi Néplapnál, a Magyar
Szocialista Munkáspárt Somogymegyei pártbizottságának lapjánál dolgozott
újságíróként. Egykori munkatársa szerint Bencsiknek munkája során nem
kellett megalkudnia
Mécs
Imre 1977-ben jelen volt a demokratikus ellenzék zászlóbontásánál, 1979-ben
több mint kétszázan tiltakozást írtak alá a csehszlovákiai emberjogi
mozgalmat, a Charta 77-et érő retorziók ellen.
Bencsik András 1977-ben a következőket írta lapjában: „A magyar nép
történetének legnagyszerűbb fejezete kezdődött harminckét éve.” (Forrás:
Heti Válasz) Bencsik tehát az 1945-től kezdődő korszakot, Rákosi Mátyás
kommunista diktatúráját, az internálásokat, a jegyrendszert, a
kuláklistákat, padlássöpréseket, az erőszakos téeszesítést, a személyi
kultuszt, a 56-os forradalmat követő megtorlásokat magában foglaló
évtizedeket nevezte a „magyar nép története legnagyszerűbb fejezetének”.
Mécs
Imre 1980-ban tiltakozott a választási visszaélések ellen. A kormányzat
vezetőihez írt leveleiben fellépett az Alkotmánybíróság felállítása
érdekében. Részt vett az ellenzék munkájában, szervezte 56-os társait.
Találmányi díjaiból támogatta az ellenzéket és egyes kirúgott társait.
Bencsik András 1981-től 1982-ig a Csepel Újságnál dolgozott. Ebben az
időben Csepel párttitkára a keményvonalas Ribánszki Róbert – Kádár János
későbbi titkára – volt. Ribánszki a Csepel Újságban ideológiai szempontból
szigorú követelményt támasztott az újságírók felé. Bencsik jól vette az
akadályokat, mert 1982-ben feljebb léphetett: 1982-től a Népszavánál, a
szakszervezetek lapjánál kapott állást.
Mécs
Imre 1983-ban egy temetési beszédében forradalomnak nevezte az 56-os szabadságharcot,
és reményét fejezte ki, hogy igazságuk győzni fog. Ezért a politikai
rendőrség büntetőeljárást indított ellene, munkahelyéről ismét
elbocsátották.
Bencsik újságíróként „áradozott a KISZ- és pártalapszervezetek munkájáról,
az építőtáborok mozgalmi szerepéről, a szocialista szakmunkásképzés
sikereiről”. (Forrás: Heti Válasz) 1984-ben a közvetlen pártirányítás alatt
álló Magyar Rádió elfogadta és hangszalagra rögzítette Bencsik András „Szép
Ilona kocsiszín” című hangjátékát.
1986-ban
március 15-én a független megemlékezéseket a rendőrség szétverte, Mécs
Imrét pénzbüntetésre ítélte. Mécs 1986 júniusában külföldi újságírókat vitt
ki a köztemető hírhedett 301-es parcellájába, ahol a kivégzettek nyugodtak.
Június 21-én a New York Times címoldalán jelent meg fényképe a kivégzett
Nagy József társa édesanyjával együtt. Az interjúban követelte a
kivégzettek tisztességes újratemetését. Egy sor interjút adott a
forradalomról, kendőzetlenül elmondva az 56-os szovjet agresszióról a
véleményét.
Bencsik András 1985 és 1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt
lapjánál, a Népszabadságnál dolgozott. (Forrás: Ki kicsoda) A párt- és
társadalmi élet rovatánál Bencsik fő feladatköre a Kommunista Ifjúsági
Szövetséggel (KISZ) való kapcsolattartás, a szervezetet érintő hírek,
tudósítások megírása volt. Éppen ezért részt vehetett bizalmas
tájékoztatókon, zártkörű KISZ- és pártrendezvényeken. Feletteseit az
elvtárs utótaggal szólította. (1992-ben egy lapinterjúban Bencsik mindezt a
következőképp próbálta árnyalni: „Újságíróként főleg szakterületekkel
foglalkoztam, mezőgazdasággal, közlekedéssel. Undorodtam a hagyományos
értelemben vett politikától.”)
Mécs
Imre 1987 tavaszán titkos megbeszéléseken maga is szorgalmazta az egységes
ellenzéki mozgalom megszervezését. Ősszel két ellenzéki mozgalom bontott
szárnyat: a Magyar Demokrata Fórum mellett többek között Mécs Imre
inspirációja alapján a Szabad Kezdeményezések Hálózata.
Bencsik András 1987-ben a Népszabadság címlapján magasztalta a szovjet és a
magyar diplomácia világbéke érdekében tett erőfeszítéseit. (Forrás: Heti
Válasz) Ugyanebben az évben rögzítette hangszalagra a Magyar Rádió Bencsik
„Felhő Péter” és „Utazás szekrényországban” címűt mesejátékait.
1988-ban
Mécs Imre maga és barátai nevében tiltakozó telexet küldött Grósz Károly
miniszterelnöknek a március 15-én letartóztatott nyolc ismert ellenzéki
ügyében. Ugyanebben az évben volt 56-os elítéltekkel megszervezték a
Történelmi Igazságtétel Bizottságot, amely a magyarországi sztálinizmus
összes áldozatának kívánt igazságot szolgáltatni.
Felhívást bocsátottak ki, amelyben követelték az 1956 után kivégzettek
tisztességes eltemetését, a titkos iratok nyilvánosságra hozatalát, a
történelmi források hozzáférhetővé tételét, a volt elítéltek és
kisemmizettek számára jogsegély biztosítását.
1989-ben
Mécs Imre határozott kiállása és követelése hatására sikerült a Történelmi
Igazságtétel Bizottság vezetőségét, majd a kormányzatot rábírni, hogy Nagy
Imre és mártírtársainak temetését ne korlátozzák a temetőre, hanem a Hősök
terén rendezzék meg. A halálraítéltek nevében Mécs búcsúztatta a
halottakat.
1994-ben Bencsik András a következőket nyilatkozta a Közakarat Egyesület
fórumán: „A régi rend sajtógépezetének hazugságprofizmusa ma is itt él
közöttünk.” (Forrás: Pesti Hírlap)
***************************************************************************************************
-
A PESTI
KÖZPONTI KERÜLETI BÍRÓSÁG NEMJOGERŐS ÍTÉLETE BENCSIK ANDRÁS ÉS BERTÓK
LÁSZLÓ ATTILA ÜGYÉBEN.
******************************************************************************************************************************************************************
Pesti Központi Kerületi Bíróság
26.B.VI.24.712/2001/17.
szám
A Magyar Köztársaság nevében!
A Pesti
Központi Kerületi Bíróság Budapesten, 2003. december 13-án, 2004. január
6-án és 2004. január 21-én megtartott nyilvános tárgyalások alapján
meghozta a következő
ítéletet:
Bencsik András I. r. vádlott, aki 1951. február
9-én született Budapesten; anyja neve: Marton Magdolna;
2039
XXXXXXXXXXX sz. alatti lakos
és
Bertók
László II. r. vádlott, aki
1968. november 8-án született Zalaegerszegen; anyja neve: Tóth Katalin;
2100
XXXXXXXXXX. szám alatti lakos
b ű n ö s
társtettesként,
nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett
rágalmazás vétségében.
Ezért a
bíróság Bencsik András I. r. vádlottat 10 (tíz) hónapi, míg Bertók László
II. r. vádlottat 8 (nyolc) hónapi fogházbüntetésre ítéli.
A Bertók
László II. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés
végrehajtását 2 (kettő) évi próbaidőre fel függeszti.
Egyetemlegesen
kötelezi a vádlottakat 3.000 (háromezer) Ft illetéknek e határozat jogerőre
emelkedésétől számított 15 (tizenöt) napon belül történő megfizetésére Mécs
Imre magánvádló (1121 Bp., Zugligeti u. 33.), míg 50.000 (ötvenezer) Ft +
Áfa, összesen 62.500 (hatvankettőezer-ötszáz) Ft ügyvédi munkadíj
megfizetésére dr. Paraizs József jogi képviselő (1126 Bp., Böszörményi u.
8.) részére.
Indokolás
I.
A bíróság
a tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás során az alábbi tényállást
állapította meg:
Bencsik
András I. r. vádlott magyar anyanyelvű és állampolgár. Villamosipari
műszaki
főiskolai
végzettséggel rendelkezik. Újságíró, a Magyar Demokrata című hetilapnál
(1062
Budapest,
Andrássy út 124.) dolgozik. Nettó havi jövedelme 200.000 Ft (kétszázezer
forint).
Vagyona
egy budajenői ingatlan 1/2 része. 1.800.000 Ft (egymillió-nyolcszázezer
forint) banki hiteltartozása van. Nős, felesége Nitkulinec Olga színművész,
havi jövedelme 100.000 Ft (egyszázezer forint). Kiskorú gyermeke,
eltartottja nincs. Büntetve nem volt.
Bertók
László II. r. vádlott magyar anyanyelvű és állampolgár. Történész
egyetemi végzettséggel rendelkezik. 2004. január 19-ig a Magyar Demokrata
című hetilapnál dolgozott újságíróként, azóta foglalkozásnélküli,
jövedelemmel nem rendelkezik. Vagyona egy 3.000.000 Ft (Hárommillió forint)
értékű személygépkocsi. 1.500.000 Ft (egymillió ötszázezer forint) banki
hiteltartozása vau. Nős, felesége Bertókné dr. Kisfalvi Gabriella jelenleg
GYES-en van. Két kiskorú gyermeke van, egyikük másfél, másikuk 4 éves.
Büntetve nem volt.
-
. -
A
vádlottak 2001 novemberében a Magyar Demokrata című hetilapnál dolgoztak.
Bencsik András a lap főszerkesztője, míg Bertók László a lap újságírója
volt.
A Magyar
Demokrata 2001. november 15-i számában a 34-36. oldalon „Egy kihallgatás
jegyzőkönyve — Foszló mítoszok” címmel cikk jelent meg II. r. vádlott
tollából, melyet a vádlott Bertók László Attila néven jegyzett. A cikk szó
szerint idézte Mécs Imre magánvádló 1957. június 25-én a Belügyminisztérium
Politikai Nyomozó Főosztálya előtt a 10-51803 /1957. számú ügyben tett
vallomását, azonban annak dátumát tévesen 1957. július 4- ében határozta
meg. A jegyzőkönyvhöz fűzött kommentárjában II. r. vádlott többek között a
következőket írta: „... A tanúvallomás magáért beszél: Mécs mindenkit
feladott. A szóban forgó ügyben érintett Nagy Józsefet, Bárány Jánost,
Ivicz Györgyöt és Szabó Józsefet — nem kis részben e vallomásnak köszönhetően
— felakasztották…”
Ugyanezen
lapszám 5. oldalán Bencsik András I. r. vádlott „Bűnök ás büntetések”
címmel irt cikke jelent meg a 2001. november 4-i megemlékezésen történtek —
így Mécs Imre „kifütyülése” kapcsán. Ebben az I. r. vádlott a következőket
írja: „. . .Kovács, a maoista Demszky, a társaira valló Mécs még nem azt
kapta a füttyel, amit megérdemelt, csak annak töredékét...”
A Bertók
László által írt cikk megírására úgy került sor, hogy II. r. vádlott
megmutatta a közölni kívánt jegyzőkönyvet az I. r. vádlottnak, aki döntött
a közlésről, és megállapodtak abban, hogy a jegyzőkönyvhöz Bertók László
bevezető szöveget ír. Ennek megtörténte után az I. r. vádlott megnézte a
kéziratot és közösen elhatározták, hogy megjelentetik a cikket.
Az írások
megjelenése után az Interneten több elítélő írás jelent meg a magánvádló
személyéről. Emellett Szilveszter Tibor: Az 1956. évi komlói forradalom
története című könyvének 13. oldalán a fenti cikkekre visszautalva „Mécs
Imre jelenség”-ről ír, kifejtve, hogy „... Mécs Imre tanúvallomása révén
egyrészt megmentette saját életét, másrészt hozzájárult több társa halálra
ítéléséhez. És akkor őkelme álszent módon csodálkozik, hogy kifütyülik
II.
Mécs Imre
magánvádló a bírósághoz 2001 november 28-án — a Be. 173. §-ának (3)
bekezdésében meghatározott határidőn belül — érkezett beadványában
feljelentést tett, majd az eredménytelenül végződött személyes
meghallgatást követően vádat emelt a vádlottak ellen a Btk. 179.§-ának (1)
bekezdésébe ütköző, de a (2) bekezdés b) és c) pontja szerint minősülő nagy
nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás
vétsége miatt.
Végindítványában
a vádbeli minősítést a Btk. 20. (1) bekezdése szerinti társtetteskénti
elkövetésre módosította.
III.
A bíróság
fenti tényállását a vádlottak ténybeli beismerő, de bűnösségüket tagadó
vallomása, a magánvádló tanúvallomása, a vádban szereplő újságcikkek, az
1957-es büntetőügyiratokhoz csatolt és a tárgyaláson felolvasott, illetve
ismertetett iratai, a vádlottak erkölcsi bizonyítványa és a tárgyaláson
ismertetett egyéb iratok alapján állapította meg.
Bencsik András I. r. vádlott a
bíróság előtt beismerte, hogy a „Bűnök és büntetések” című cikket ő írta. Beismerte
továbbá azt is, hogy a II. r. vádlott által írt cikk és az 1957-es
jegyzőkönyv megjelentetését ő mint a lap főszerkesztője döntötte el.
Elmondta, vádlott- társával megállapodtak abban, hogy a jegyzőkönyvhöz a
II. r. vádlott bevezetőt fog írni. (10. számú tárgyalási jegyzőkönyv 8.
oldala).
Kifejtette
azon álláspontját is, hogy a cikkekben írtak részben tények, részben
vélemények, s mint ilyeneket a közszereplő magánvádlónak el kell viselnie.
Bertók László II. r. vádlott
szintén beismerő vallomást tett a tekintetben, hogy Bertók László Attila
néven megjelent cikket ő írta. Állította, hogy a megjelentetés ellőtt
konzultált ’56-os szervezetek vezetőivel és meggyőződött róla, hogy a
jegyzőkönyv valódi. Elmondta, hogy jogtörténeti kutatást nem végzett, a
dokumentum hitelességével igazoltnak találta állításait.
Az I. r.
vádlottal egyezően állította, hogy a megjelenés előtt Bencsik András is
látta a cikket, s annak nyilvánosságra hozatalát közösen határozták el.
Állítása
szerint a bevezetőben azt az evidenciát írta le, hogy a bíróság a
rendelkezésre álló vallomások alapján hozza meg ítéletét. Ugyanakkor
elmondta, hogy 1957-ben köztudomásúlag voltak koncepciós perek, illetve azt
is, hogy szerinte lehetetlenség utánajárni annak, hogy az általa
ismertetett jegyzőkönyv a valóságot tartalmazta-e (10. számú tárgyalási
jegyzőkönyv 5. oldala).
A bíróság
a Btk. 182. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján elrendelte a valóság bizonyítását, tekintettel arra, hogy az
országgyűlési képviselő mint közszereplő magánvádlóval szemben tett
tényállításokat — valóságuk esetén — közérdek indokolhatta.
Ennek
keretében tanúként hallgatta ki Mécs Imrét, és beszerezte az 1957-es
büntetőügyben született gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyveket, valamint
az ügyben született első és másodfokú ítéleteket.
Mécs
Imre tanúvallomásában elmondta, hogy társai közül öt tartóztatták le
utoljára, s csak akkor tette meg — két napi tagadás után — a cikkben közölt
vallomását, amikor a hatóság bemutatta neki a már korábban kihallgatott
társai vallomását, melyekkel koherens vallomást tett ő is. Tagadta, hogy az
általa elmondottak alapján ítélték halálra társait. Állította, hogy éppen
ellenkezőleg, segítette védelmüket.
Nem
vitatta ugyanakkor a jegyzőkönyv hitelességét.
A Magyar Demokrata tényállásbeli írásaival
összefüggésbe elmondta továbbá, hogy azok megjelenését követően az
Interneten több támadás érte, sőt a lap állításaira hivatkozva egy
történeti tárgyú könyvben árulónak nevezte öt a szerző, s mindezekkel
jelentős érdeksérelem érte a cikkek miatt.
A Belügyminisztérium Politikai Nyomozó
Főosztálya 10-51803/1957. számú irataiból megállapítható volt,
hogy a hivatkozott jegyzőkönyv a 11. r. vádlott által jegyzett cikkben
írtakkal ellentétben 1957. június 25-én kelt, egyebekben a közöltekkel
megegyező tartalmú volt.
Megállapítható
volt továbbá az is, hogy ebben az időpontban már az akkori nyomozó hatóság
rendelkezésére állt a később kivégzett Nagy József 1957. május 15-i, május
16-i, május 20-i, május 30-i, június 5-i (ez utóbbiban nevezte meg társai
között Mécs Imrét), június 19-i, valamint az első fokon halálra, majd
másodfokon életf’ogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítélt Forgács
Ferenc 1957. június 4-i, június I 1-i, június 17-i ésjúnius 24-i, továbbá a
börtönbüntetésre ítélt Vancsó Béláné 1957. június4-i, június 5-i, június
6-i, június 10-i, június 14-i ésjúnius 21-i nagyrészt beismerő vallomása.
E
jegyzőkönyvek és születésük időpontjai összevetésével kétséget kizáróan
megállapítható, hogy a Bertók László által írt cikk azon állítása,
miszerint „Mécs mindenkit feladott”, nem felel meg a valóságnak: a már
letartóztatott és beismerő vallomást tett személyek „feladása” az általuk
már elismert cselekmények vonatkozásában fogalmilag kizárt.
Ugyancsak nem sikerült bizonyítaniuk a vádlottaknak a
magánvádló vallomása és a négy kivégzett személy halálra ítélése közötti
ok-okozati összetliggést sem. A Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági
Tanácsa T.Nb.XI.8016/1958-2. számú első fokú és A Magyar Népköztársaság
Legfelsőbb Bíróságának Népbírósági Tanácsa T.Nbf.I.63/1958/6. számú
másodfokú ítélete nem tartalmaz olyan megállapításokat, melyekből okkal
lehetne következtetni a cikkben állított ok-okozati összefüggés meglétére.
Ilyen megállapításokat a vádlottak sem tudtak megjelölni.
Ezzel
ellentétes tartalmú részei ugyanakkor az első fokú ítéletnek voltak. Így
50. oldalának utolsó bekezdésében az olvasható, hogy „Mécs Imre magatartása
világosan mutatta, hogy nevezett nyomban segítségére siet az
ellenforradalmi szervezkedés tagjainak”.
Ehhez
hasonló szövegrészt tartalmaz a 49. oldal 4. bekezdése is, mely szerint
Mécs Imre „egész beállítottsága, sőt, a tárgyaláson tanúsított magatartása
is világosan mutatta megrögzött ellenforradalmi beállítottságát”, illetve
51. oldalának első bekezdése: „minden eszközt felhasznál arra, hogy jelenleg
is az ellenforradalom résztvevőit segítse”.
A
határozat 54. oldalának második bekezdése pedig a magánvádló „társadalomra
veszélyességének legkiemelkedőbb voltát” említi. Az 56. oldalon az enyhítő
és súlyosító körülmények felsorolásából megállapítható, hogy az elsőbíróság
csupán a magánvádló büntetlen előéletét találta enyhítő körülménynek,
szemben például „konok kitartás”-ával, s álláspontja szerint csak a halálbüntetés
állt arányban cselekményével.
Ugyanezen
ítéletben szabtak ki halálbüntetést a II. r. vádlott cikkében említett és
később kivégzett személyekre is.
A
rnásodfokon eljáró bíróság Mécs Imre vonatkozásában két cselekmény
tekintetében a minősítést bűnsegédkénti elkövetésre, a halálbüntetést pedig
életfogytiglani szabadságvesztésre változtatta, két további cselekményben
való bűnösség kimondását mellőzte. A büntetés enyhítését azzal indokolta,
hogy az eset összes körülményeire és a fellebbezési tárgyaláson az utolsó
Szó jogán tett nyilatkozatival bizonyított töredelmes megbánására figyelemmel
reményt látott a társadalomba való újbóli beilleszkedésére.
Összességében
tehát. a vádlottak részéről a
valóság bizonyítása nem vezetett eredményre.
Tekintettel
arra, hogy a cselekmény sértettje közszereplő politikus, a bíróságnak a
valóság bizonyítása eredményén túlmenően figyelembe kellett vennie a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat
rendelkezéseit is.
E szerint
a közszereplő politikus becsületének csorbítására — e minőségére
tekintettel tett — értékítélet kifejező véleménynyilvánítás és valós tényállás
alkotmányosan nem büntethető, az ilyen jellegű valótlan tényállítás pedig
csak akkor, ha az elkövető tudta, hogy állítása valótlan, vagy erről azért
nem tudott, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján rá irányadó szabályok
szerint — többek között az adott állítás tárgyára tekintettel — elvárható
figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.
A két
tényállásbeli cikk vád tárgyát képező állításai véleménynyilvánításnak —
így értékítéletet kifejező véleménynyilvánításnak sem — nem nevezhetők. Tényállítások,
melyeknek valóságát a vádlottak nem bizonyították. E valótlan
tényállításoknál azt kellett a bíróságnak vizsgálnia, hogy valótlanságukról
az elkövetők tudtak-e, illetve körültekintően jártak-e el nyilvánosságra hozatalukkor.
A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény
2. §-ának (1) bekezdése a sajtó feladataként határozza meg a hiteles
tájékoztatásról való gondoskodást. 3. §-ának (1) bekezdése szerint a
sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, és nem járhat
mások személyhez fűződő jogainak
sérelmével. Az újságíró a törvény 11.§ -a (1) bekezdésének c) pontja
alapján megállapításait kellő körültekintéssel, ellenőrzéssel és a
valóságnak megfelelően köteles közzétételre előkészíteni, a tényeket és
eseményeket a maguk teljességében köteles ismertetni. A sajtótörvény 9.
§-ának (1) bekezdése külön felhívja a hatálya alá tartozók figyelmét arra,
hogy a rendelkezéseit megszegő személy tetteiért büntetőjogi felelősséggel
is tartozik.
A bíróság
álláspontja szerint mindkét vádlott elmulasztotta
a cikkek megírása és közlése során azt a körültekintést, ami tőle az
újságíró szakma szabályai szerint elvárható
lett volna. Az 957-es ügy további jegyzőkönyveinek és ítéleteinek
összevetésével könnyen elkerülhető lett volna részükről valamennyi valótlanságot
tartalmazó tényállítás. Ehelyett II. r. vádlott — elmondása szerint — csak
’56-os szervezeteket keresett meg, s nem is állításai, mindössze a
jegyzőkönyv valódiságának ellenőrzése végett. A sajtótörvény szellemében
ennél lényegesen több várható el az újságíróktól általában, az elkövetéskor
történész szakot végző Bertók Lászlónak pedig tanulmányai alapján is
nagyobb körültekintéssel kellett volna eljárnia. Ugyanez mondható el az I.
rendű vádlott eljárásáról is: mint a politikai élet eseményeiről rendszeresen
tudósító, a véleményműfajban is tevékenykedő újságírónak tudnia kellett,
hogy az általuk tanúsított ellenőrzés nem elegendő.
Mindezek
figyelembevételével megállapította a bíróság, hogy a Bencsik András és
Bertók László vádlottak által tett tényállítások az Alkotmánybíróság
határozatának figyelembevételével is büntetőjog ellenesek.
A
vádlottak azzal, hogy a magánvádlóról egy hetilapban a becsület
csorbítására alkalmas tényt állítottak és ezzel előidézték azt, hogy a
magánvádlóval a társadalom egyes tagjaiban negatív kép alakuljon ki,
megvalósították a Btk. 179.§ -ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés
b), valamint c) pontja szerint minősülő nagy nyilvánosság előtt, jelentős
érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségét, mint a Btk. 20. §-ának
(1) bekezdése szerinti társtettesek.
Az
állítások (,‚mindenkit feladott”, „Nagy Józsefet ... nem kis részben e
vallomásnak köszönhetően — felakasztották”, „társaira valló”) emberi
magatartások, cselekedetek, egyéb esemény leírásai, így jogi értelemben
tényállítások. Velük kapcsolatban a magánvádlót a vádlottak név szerint,
tehát egyértelműen beazonosíthatóan megjelölték. Az állítások becsület
csorbítására való alkalmassága különösebb magyarázatot nem igényel.
Valakiről azt állítani, hogy miatta ítéltek halálra és végeztek ki több
embert, az objektív értelmezés, illetve a társadalomban kialakult általános
felfogás szerint egyértelműen a becsület csorbítására alkalmas magatartás.
Az I. r. vádlott által tett megállapítás („társaira valló”) a teljes cikk
ismeretében szintén negatív tartalmú, nem egyszerűen azt jelenti, hogy
„vallomást tett”, hanem azt, hogy társaival szemben olyan negatív
magatartást tanúsított, amely elítélendő.
A
rágalmazás csak szándékosan követhető el. Nem feltétele azonban megállapításainak
az egyenes szándék, tehát a következmények kívánásának megléte, elegendő az
eshetőleges szándék, Vagyis az, ha az elkövető magatartása következményeit
nem kívánja ugyan, de azokba belenyugszik. A bíróság álláspontja szerint a
tényállásbeli újságcikkek egészét vizsgálva a vádlottak nem csak tudatában
voltak állításaik becsület csorbítására való alkalmasságának, de a
magánvádló emberi méltóságának megsértése, az olvasók előtti lejáratása is
szándékukban állt, így cselekményüket egyenes szándékkal követték el.
A Btk.
137. §-ának 12. pontja szerint nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek sajtó
útján történő elkövetését is érteni kell. A Magyar Demokrata című hetilap
sajtótermék, mindkét cikk abban jelent meg, így e minősítő körülmény
megvalósult.
A rágalmazás
alapesete nem kíván meg eredményt, megállapításához elegendő, ha a más
előtt tett állítás alkalmas a becsület csorbítására, nem szükséges, hogy a
becsület valóban csorbuljon is. Ezzel szemben a 179.§ (2) bekezdés c)
pontja szerinti minősített alakzat jelentős érdeksérelem mint eredmény
bekövetkeztét is feltételezi. A következetes bírói gyakorlat szerint ez a
minősített eset akkor állapítható meg, ha a rágalmazó tényállítás
következményeként a sértett vonatkozásában hátrányos következményekkel járó
érdeksérelem következett be. A tényállásbeli cikkek megjelenését követően a
magánvádlóval kapcsolatban az Interneten elítélő írások jelentek meg, sőt,
napvilágot látott egy olyan könyv is, amely a cikkekre hivatkozva az árulás
szinonimájaként használja a „Mécs Imre jelenség” kifejezést. A könyv —
jellegéből adódóan olyan adathordozó, amely történelmi kutatás tárgya
lehet, s a magánvádló személyére vonatkozóan hamis következtetések
levonására adhat okot. A vádlottak tudatának át kellett fognia azt, hogy az
állításaikat olvasóik egy része igaznak véli és tényként kezeli —
ellentétes vélekedésük újságírásuk céljának alapjait kérdőjelezné meg, így
életszerűtlen lenne. A bíróság álláspontja szerint tehát a magánvádlót ért
alaptalan vádaskodás — figyelembe véve az ügyet kísérő kiemelt társadalmi
érdeklődést és azt is, hogy Mécs Imre becsületével kapcsolatban korábban
kétely nem merült fel — jelentős érdeksérelmet okozott számára.
A
vádlottak közösen állapodtak meg a II r. vádlott által írt cikk
megjelentetésében, így cselekményüket a Btk. 20.§ -ának (1) bekezdése
szerinti társtettesként követték el.
Bencsik
András I. r. vádlott a közösen megjelentetett cikk mellett az előzővel
azonos alkalommal, egységes akaratelhatározásból önálló írást is
megjelentetett szintén Mécs Imre sérelmére, s ezen Írás állításai ugyancsak
a fenti bűncselekmény megállapítására alkalmasak, azonban az itt
ismertetett feltételek megléte miatt az előző cselekménnyel természetes
egységet alkotnak.
Mivel a Btk. 182.§-a
szerinti valóság bizonyítása nem vezetett eredményre ás a 36/1994 (VI. 24.)
AB határozatban foglalt jogellenességet kizáró okok sem állnak fenn, a
vádlottak büntetőjogi felelőssége a fenti cselekményért megállapítható.
V.
A bíróság
a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként értékelte mindkét vádlott
javára büntetlen előéletüket és kisebb súllyal a kismértékű időmúlást, míg
Bertók László II. r. vádlott javára azt, hogy két kiskorú gyermek
eltartásáról gondoskodik, továbbá azt, hogy állását elveszítette, szintén
kisebb súllyal pedig részbeni megbánását.
A
vádlottak ténybeli beismerő vallomását a bíróság enyhítő körülményként
értékelni nem tudta, figyelemmel arra, hogy az elkövetés jellegéből adódóan
a lap impresszumban is jelzett főszerkesztőjéről ás újságírójáról lévén szó
— az eljárás megkönnyítéséhez nem járult hozzá.
Súlyosító
körülményként értékelte a bíróság mindkét vádlott vonatkozásában az egyenes
szándékú elkövetést, a kétszeres minősülét és a hasonló jellegű
cselekmények nagymértékű elszaporodottságát, továbbá azt, hogy kiemelt társadalmi
érdeklődés által kísért ügyben nagy köztiszteletben álló személy sérelmére
követték el a cselekményt, Bencsik András I. r. vádlott vonatkozásában a
természetes egységbe olvadó, de többszöri cselekvőséget ás azt, hogy az
eljárás alatt a cselekménnyel kapcsolatban a legcsekélyebb megbánást sem
tanúsította.
A törvény
a rágalmazás minősített eseteit két évig terjedő szabadságvesztéssel
rendeli büntetni. Figyelemmel a súlyosító körülmények nagyobb számára és
jelentőségére, továbbá arra, hogy a konkrét cselekmény tárgyi súlya messze
meghaladja a rágalmazás esetében általában megszokottat, a bíróság
álláspontja szerint a vádlottakkal szemben a Btk. 83.§-ának (1)
bekezdésében meghatározott büntetéskiszabási szempontok ás a büntetésnek a
Btk. 37. § ában foglalt célja — az általános és speciális bűnmegelőzés —
figyelembevételével a Btk. 40;§ -ának (2) bekezdése szerinti határozott
ideig tartó szabadságvesztés alkalmazása indokolt.
E
szempontok szem előtt tartásával a bíróság úgy ítélte meg, hogy a nagyobb
cselekvőséget tanúsító Bencsik András I. r. vádlottal szemben a törvényi
maximum felét közelítő, míg Ber-tók László II. r. vádlott esetében ennél
némileg rövidebb tartalmú szabadságvesztés büntetés vezethet eredményre.
A
cselekmény rágalmazáson belüli kiemelkedően nagy tárgyi súlyára tekintettel
a Btk. 87. § ának, az ún. enyhítő szakasznak az alkalmazása a törvényhozó
céljával nyilvánvalóan ellentétes lett volna, így annak lehetősége fel sem
merült.
A Btk.
89.§-a (1) bekezdése szerint az egy évet meg nem haladó szabadságvesztés
végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető, ha — különösen az elkövető
személyi körülményeire Figyelemmel — alaposan feltehető, hogy a büntetés
célja annak végrehajtása nélkül is elérhető.
Bertók
László 11. r. vádlott tekintetében személyi körülményei és kisebbfokú
megbánása figyelembevételével a bíróság álláspontja szerint ez a törvényi
feltétel megvalósult, így a vele szemben kiszabott szabadságvesztés
büntetés végrehajtását a Btk. 89.§-ának (3) bekezdése alapján, az ott
meghatározott 1-3 éves intervallumon belüli közepes időtartamra, két évre
felfüggesztette.
Bencsik
András I. r. vádlott esetében sem magatartása, sem személyi körülményei nem
tartalmaztak olyan releváns elemet, amely azt a meggyőződést váltotta volna
ki a bíróságból, hogy felfüggesztés esetén a büntetési cél, vagyis mind a
vádlott, mind a társadalom más tagjainak a hasonló bűncselekményektől való
visszatartása megvalósulna.
A bíróság
a vétség miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozatát a Btk. 44.§-a
szerinti fogházban állapította meg. Bencsik András I. r. vádlott a Btk.
47.§-a (2) bekezdésének III. fordulata alapján büntetése kétharmad részének
letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A bíróság
a bűnösnek kimondott vádlottakat a Be. 338.§-a (1) és (3) bekezdése,
valamint 74.§-a (1) bekezdésének b) és c) pontja alapján kötelezte az
eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, Figyelemmel a
26/2003. (VII. I.) IM-BM-PM együttes rendeletben foglaltakra is.
Budapest,
2004. január 21.
Dr. Cserni János s.k.
bíró
A kiadmány hiteléül
tisztviselő
*********************************************************************************************************************************************************
|
2004. március 23.
